Klasszikus elegancia

A VII. kerület egyik csendes utcájában található ez az 1. emeleti nagypolgári lakás. Két hálószoba, nappali-étkező, konyha, fürdőszoba, WC és mosókonyha található benne. Tulajdonosai külföldön élnek, viszont sokat járnak haza és így szerettek volna egy második otthont maguknak míg Budapesten vannak.

A feladatunk itt kicsit más volt, mint általában, mert a felújítást a tulajdonosok már elvégezték, mire mi becsatlakoztunk a projektbe. Nekünk már "csak" a berendezést kellett az tulajdonosok igényei szerint megvalósítani.

A stílus meghatározása során a klasszikus irány felé indultunk el, megőrizve egy nagypolgári lakás elegáns hangulatát. Ezért maradtak meg az eredeti beltéri ajtók, egy gyönyörű gőzölt akác faparkettát választottak, ami klasszikus és melegséggel tölti meg a lakást és maradtak fehérek a falak. Ez egy jó kiinduló állapot volt, amit mi tovább vittünk a klasszikusabb bútorokban és kiegészítőkben, becsempészve egy kis modernséget, hogy a mai kor igényeihez szabjuk a lakást.

Kellemes és nyugodt hangulatot szerettek volna a megbízóink, ahova pihenni és feltöltődni jöhetnek. A visszafogott pasztell színpaletta a nyugodtságot az arany pedig az eleganciát sugallja.

Keresztes Ágnes tervező partnere voltam. Fotó: Tamási Viktória

© 2022 Takács Ági Interior Design | Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készült a Webnode segítségével Tetszik ez a weboldal? A sajátod már ma élesben futhat. Tetszik ez a weboldal? A sajátod már ma élesben futhat. Írd le az ötletedet, és az AI elkészíti az első vázlatot. Kódolás nélkül, ingyenes indítással.